HTML

Tápszínhaz Alatta-felette

A Táp színház virtuális előadást hirdet, az ALATTA-FÖLÖTTE c. előadásai mintájára. Történeteket várunk a megadott témára, amiket a honlapon folytatásokban PING fogunk közölni. Téma : megcsalás ALATTA-FÖLÖTTE A színház legősibb formája, a közösségek összetartó ereje a történetmesélés. Az alatta - fölötte előadások történetei városi PING legendák, olyan történetek, amik a mesélőkkel estek meg, és olyanok, amik hasonlítanak arra, amik a mesélőkkel estek meg. Mások ütős story-jai (olyanok, amikről azt érezzük, hogy bárcsak a sajátjaink lennének). Esetleg történetek, amiket a mesélők egyszerűen PING kitaláltak. Olyan történeteket keresünk, amik itt élnek köztünk személyesek, mégis közös társadalmi problémáinkra reagálnak. Arról szólnak hogyan élünk egymással és egyedül ebben az országban. Minden előadás témája más. Függőségek, előítéletek, születés és otthonszületés vagy éppen karácsonyi beszarások. A nézők között ülő mesélők felállnak és belekezdenek a történetükbe, elmesélik egy részét, aztán egyszerűen félbehagyják azzal, hogy PING ekkor a jön a következő, majd megint egy újabb ember vág bele a történetébe. A történetek egymásba gabalyodnak, és együtt járják körül a PING Ha nincs saját blog.hu-s hozzáférésed jelentkezz be a miénkkel! felhasználói név: tapszinhaz@gmail.com jelszó: ezamiblogunk1 PING

Friss topikok

Linkblog

Archívum

commodore 64 II.

2010.03.19. 12:43 TÁP

.. a lakás kurvanagy volt. El lehetett benne tévedni, de én csak mentem. Eleinte azt hittem pisálni indulok, de aztán rájöttem, hogy más oka van annak, hogy felkeltem. Nagyon kába voltam, kb. olyan élmény volt mint egy alvajárás.. de amint meghallottam azokat a hangokat, azonnal kiélesedett minden. Hirtelen jobban láttam a sötétben és minden kis hangra érzékeny lettem.. PING

Szólj hozzá!

Túra II.

2010.03.18. 21:05 TÁP

Apám ekkoriban már hetvenegynéhány éves volt, és nagyon örültünk, hogy a rendszeres túrázástól kitűnő kondícióban van. Mindig boldogan, kisimult arccal, csillogó szemekkel tért vissza a természetből, és részletesen elmesélte az útvonalat. A vacsorának mohón esett neki, amit meg is lehetett érteni az egész napos megeröltető hegymászás, és friss levegő után. PING

Szólj hozzá!

Csak akkor megcsalás, ha tudod II.

2010.03.17. 18:30 TÁP

Amíg a csajom nyaralt, én főleg dolgoztam, persze nem vittem túlzásba, csak lazán, ahogy szoktam. Esténként összeültünk a haverokkal, akik - néhány sör után - viccelődtek a kettőn között lévő távolság adta lehetőségeken. Nekem eszembe se jutott, hogy megcsaljam a barátnőmet, de azért meg-meg néztem a szemrevalóbb lányokat, akik elmentek az asztalunk mellett. Nem akartam semmit tőlük, mindez csak reflex volt. 

Egyik este, amikor két gyerekkori barátommal mulattam az időt, odajött két lány az asztalunkhoz. Az akkori Holdudvar - ami a Trefort kertben volt - rogyásig telt bulizni vágyó fiatal egyetemistákkal. A két lány későn jött, az összes hely foglalt volt, a mi asztalunknál viszont még elfértek. Megkérdezték, hogy nem baj-e, ha csatlakoznak. Vigyorogtunk és mondtuk, hogy természetesen nem zavarnak. Amikor piáért mentek M. haverom megjegyezte:

- A vörösnek bejösz - majd kaján vigyorral az arcán ő is elment a pulthoz. 

A sötétben egyáltalán nem láttam egyiket se vörösnek, de ezzel nem is vett volna le a lábamről. Nem érdekel nagyon a csajok hajának se a színe, se a hossza. 

A két lány visszajöt, M viszont elkeveredett. Ketten maradtunk G barátommal az asztalnál és dumálni kezdtünk a lányokkal. G szingli volt akkoriban, gondoltam, majd választ, én meg tartom a gyertyát és szórakoztatom a kevésbé kelendő barátnőjét. PING

Szólj hozzá!

családi ebéd

2010.03.12. 02:04 TÁP

Meg akartam kérdezni a szüleimet, hogy hánykor lesz vasárnap a családi ebéd. Az apukámat nem értem el, a titkárnője mondta, hogy elment az irodából koradélután. PING

Szólj hozzá!

commodore 64

2010.03.05. 18:38 TÁP

Kb. 11 éves lehettem. Felkeltem éjszaka, a sötétben átmentem a konyhán, megálltam az előszobában és figyeltem.. PING

Szólj hozzá!

Túra

2010.03.05. 00:46 TÁP

Apám minden vasárnap bakancsban, hátizsákkal, térképpel elindult túrázni. PING

Szólj hozzá!

Csak akkor megcsalás, ha tudod

2010.03.04. 16:22 TÁP

Az egyik ex-em - aki orosz/ukrán származású - nyaralni ment az anyjával Spanyolországba. Ekkor már több mint egy éve jártunk és nagyon szerettem. PING

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása